Kialudt vulkán kifacsart leve....
Somlói évjárat bemutató. Budapest, Festetics Palota, csütörtök délután 4 óra. Vonósnégyes nyitja az eseményt a „Kis éji zené”-vel, amelyet a mellettem álló dr. Kenéz olykor dúdolással és ütemes lábdobolással bátorít. Fennakad egy csöppet, amikor jelzem, hogy szerintem 15 percig fog tartani a koncert, nyomatékosan hangsúlyozva az előttünk álló kemény és hosszú alkoholmentes időszakot. De ő csak annyit jegyez meg: „Akkor bele kell húzniuk ezerrel, mert ez egy 20 perces darab… Mozart eredetileg vonósnégyesre írta, majd később tette át nagyzenekarra” – mondja, én pedig eljátszom egy kicsit a meglepődöttet, épp csak annyira, hogy fenntartsam az entellektüel imidzsemet.
Elérkezik a hivatalos köszöntő ideje is, dr. Laposa József tolmácsolásában, amelyből megtudjuk, hogy a tavalyi jégkár milyen hatással volt a szőlőre. Szerencsére ezt nem érezzük ki a borokból. Bár még egyáltalán nincsenek készen, a profik már ezekből a hordómintákból meg tudják állapítani, milyen lesz majd a bor. Én még nem, ahhoz még sokat kell kóstolnom. (Na jó, azt hogy fehér vagy vörös, már most is nagy biztonsággal eltalálom...) E tudásvágytól vezérelve cikázok összevissza, hasonlítok furmintot furminttal és kóstolok sorokat sorok után.
A somlói termelők 2009-es hordómintáinak kóstolója egy igazi szubkulturális esemény. Mindenki ismer mindenkit, aki pedig új arc, az pár pohár után máris régi ismerőssé avanzsál. Gyors barátságok köttetnek, amikor egy-egy tételt megvizsgálva hasonló eredményre jutunk és heves viták alakulnak ki, amikor nem.
Tudásvágyam mellé hamarosan társul az egészségem tudatos védelme is, mivel dr. Kenéz röpke szimpóziumot tart nekem Fekete Béláék előtt a somlói bor gyomorvédő hatásáról. Enzimek és peptidek szállnak a levegőben (Alacsonyan repkednek, alighanem eső lesz...), én pedig elégedett mosollyal az arcomon nyugtázom, hogy most már ideológiám is van a gyakori boriváshoz. Oroszlán Józsitól megtudom, hogy sági Dénes borokat kell kóstolnom (szürkebarát fenomenális), Nagymarosi tanár úrtól pedig azt, hogy Hollóvárit. Spiegelbergnél elidőzünk és elvitatkozunk a maradékcukor kérdéséről. Az est meglepetése az Apátsági pincészet, amely újra olyan koncentrált borokkal jelent meg, mint a "nagyok".
Somlóval az a baj véleményem szerint, hogy a miocén kori vulkánosság csak harmadannyi bazaltot hozott a felszínre, mint amennyit kellett volna. (Bár lehet, akkor bánya lenne a szőlők helyén...) Legalábbis erre jutottam Györgykovács Imrénél, aki nekem az origo, és nemcsak Somlón. És hát az a mineralitás amely egyenesen a bazaltból jön olyan, mintha egy óriás kifacsarta volna a kőzetek levét....
