Óh, Itália napsütötte lejtői, óh Veneto daliás borai, bárcsak tudnálak titeket feledni…
Nem semmi bemutatóhelyet (New York Palota) finanszírozott az U.Vi.Ve (a Venetoi Borász Konzorciumok Egyesülete) a venetoi borászoknak, hogy megismertethessék a magyar néppel, és kiéhezett kereskedőivel az Alpok morénáinak, hordaléklejtőinek aranyat érő termését.
Vad képzelőerő és bátor jellem kell ahhoz, ha valaki ma be akar törni külföldről a magyar borpiacra. Úgy láttam, az Olasz kereskedelmi kamarában és a fent említett szervezetben meg van ez is-az is. Monte del Frá, Benedetti, Zeni, Ca’Lustra: mind-mind nagyobbacska birtokok hazai szemmel nézve. A Zonin-t már meg sem hívták. Ez utóbbi ismerős lehet annak, aki bármelyik benzinkútnál megáll Olaszországban, és felfigyel a magnum kiszerelésű olcsó tömegborokra a polcok alján.
Képzelőerő és a bátorság mellett azért pénzre is szükség van a piacnyitáshoz. Ezzel vélhetően rendelkezik a Venetoi Borász Konzorciumok Egyesülete, hiszen nem csak mennyiségben – a teljes éves magyarországi bortermelés mintegy 2-2,5-szeresét állítják elő – hanem minőségben is ott lehet(ne) az élmezőnyen, hiszen Veneto borvidéke rendelkezik Itália szerte a legtöbb (több mint 20) D.O.C., azaz védett eredetű régióval és borral. Tehát minden adva volt egy kellemes bemutatóhoz, ennek ellenére…
Ennek ellenére a borászok, szegények úgy néztek ki, mint akiket akaratuk ellenére cibáltak el az Alpok túloldalára, nagyon enerváltak voltak. Lehet, ebben közrejátszott, hogy ez már a közép-európai roadshow utolsó állomása volt. És a fáradtság nagy úr, még akkor is, ha izgatott alkoholisták hada veti rá magát a borodra. (Természetesen tisztelet a kivételnek.)
Aki viszont a boroktól várt csodát… Hát, az még várja most is. Hiába a nagy márkák – Soave (Olaszország második legnépszerűbb bora), Bardolino, Valpolicella – hiába az újítások, – Manzoni Bianco, Malbec, Merlot – a 100 tételből 40-et végigkóstolván (kihagyva a habzó, illetve édesborokat) nem lettem nagy Veneto „fan”. Mondhatnánk, hogy az újdonság szórakoztat, de végigkóstolván a helyi specialitásokat, inkább morózus lettem.
Többségében savhangsúlyos, túlontúl hidegen szervírozott borokat tapasztaltam. Ami pedig szíven ütött: alig különböztek egymástól. Fogalmam sincs, hogy ezt a technológia, a fajélesztők, vagy a kereskedelmi racionalitás számlájára írhatnám. Az is lehet, hogy nem a top borászatok jöttek el, és az is igaz, hogy semmilyen D.O.C.G.-s bort nem láttam. Sehol egy Bardolino Superiore, sehol egy Soave Superiore!
Egyes-egyedül csak az Amarone tudott kiemelkedni a mezőnyből, illetve tudta megütni a magyar ízlelő által megkívánt mércét! De azt el is találta. A Valpolicella alapjain nyugvó – (Corvina 60%, Rondinella 30%, Molinara 10%) félig aszalt szőlőből készült bor, 15-17 fokos alkohollal rendelkezik. Így hát nem csoda, ha ezt a fajta bort az ókorban hígították! És ha így nézzük, hölgyeim és uraim, akkor igen, egy reliktumot kóstolhattunk.
Egyszóval fanyalogtam egy sort – mondjuk rá jóindulattal: a borban lévő savaktól… És még a gombás rizottó is elfogyott délután 6-ra. (A cikk írásakor Szicíliából származó egyszerű Nero d’Avolát iszok és hát csak rájön az ember, hogy mindig van rosszabb…)
Komoly panelkóstoló a Valpolicelláról itt. Szemezgetés a jegyzetemből pedig alant:
Ca’Lustra – Moscato Secco
** 14,0 pont
Orrba vágóan muskotályos illat, ízében szolíd jelleg. Aperitifnek alkalmas, de alig megjegyezhető.
Ca’Lustra - Manzoni Bianco
Riesling és Pinot Bianco-ból létrehozott szőlőfajta. Üde savak, gyümölcsös ízvilág, valami zöldességgel a háttérben. A széndioxidnak köszönhetően már-már pezsgős jelleg! De tényleg kell ez a 14,5 fok alkohol?
Zeni – Bianco di Custoza 
*** 16,25 pont
Garganega, Trebbiano, Tocai, Chardonnay házasítása. Egyszerű, de mégis jól megkomponált, igazi reduktív bor. A C. kiveszi a részét a munkából, megadja azt a harmonikusságot, ami lekerekíti a helyi Garganega vadságát. Tésztákhoz, rizottóhoz jól mehet... Amúgy nem tilos a tocai név használata??
Monte del Frá – Bardolino.jpg)
***16,5 pont
Könnyed gyümölcsösség, semmi nagy test, mondhatni „easy-to-use” ami rögtön arra utal, hogy a bor nem látott tölgyfahordót, sőt még csak nem is álmodott róla. Amúgy a legjobb honlap intro, amit eddig láttam.
Monte del Frá – Valpolicella 2006.jpg)
*** 16,5 pont
12 hónapig francia tölgyfahordós érlelés után még szép, ha érződik a fa, de így is valahogy túl savas.
Zeni – Valpolicella Classico.jpg)
*** 16,5 pont
Corvina 70%, Rondinella 20%, Molinara 10%.
Benedetti – Valpolicella Ripasso
*** 17,0 pont
Corvina, Corvinella, Rondinella, Molinara házasítása. Erősen vöröses színvilág, gyümölcsös ízjegyek. Állítólag az elmélyült gondolkodáshoz való. Próbáltam… Nem ment. Hiába, no, mások vagyunk, mint a taljánok!
Zeni – Valpolicella Ripasso
*** 16,75 pont
Corvina 60%, Rondinella 30%, Molinara 10%. Mélyvörös, gyümölcsös illatú, erős alkoholos bor. Fermentáció után az Amaronehoz felhasznált szőlő héjára töltik rá a Valpolicellát. Így más karaktert nyernek, mint a Valpolicella Classiconál, amit fokoznak a 10-12 hónapos tölgyfahordós érleléssel.
Zeni – Amarone
**** 17,0 pont
Mélyvörös színhez, túlérett gyümölcsök illata társul. Van valami fűszer is mellette, amit nem tudtam kikövetkeztetni. Bársonyosan kerek, igazi csemege. Nem csoda, hogy egy-két hozzáértő csak ilyen borokkal szaladgált már délután 4-kor is a teremben.
Valentina Cubi – Amarone
**** 17,25 pont
Hasonló az előzőhöz, de egy fokkal kerekebb, a magas alkohol ellenére is. A megkérdezett, szakértőknek tűnő kóstolók egyöntetű véleménye szerint a teremben ez a legjobb.
Nyilván az nem kétséges, ha a termelői szándék megvan – márpedig megvan – a terjeszkedésre, akkor előbb-utóbb a forgalmazói is kialakul, és a venetoi borok nagyobb gyakorisággal tűnhetnek majd fel a boltok polcain. Addig is azonban felejtsük el őket és várjuk a következő régiót: Friuli-Venezia Giuliat…
(A kóstolást és a kapcsolatfelvételt segítő helyre kis füzetkét azért átvehetnénk, mint jó gyakorlatot.)
